Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton amikor csak teheti, együtt van – néhány boldog pillanatért pedig akár a világ végére is elkísérnék a másikat.
Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton rengeteget utazik annak érdekében, hogy együtt lehessenek.
A gyönyörű énekesnő, amikor csak ideje engedi, kedvesével utazik a Forma–1-es versenyek helyszínére, hogy addig is Lewisszal romantikázhasson, és élőben is láthassa a srácot versenyezni.
A két hírességnek rendkívül mozgalmas a napirendje, de készen állnak egymásért elutazni akár a világ másik végére is: „Már három éve ezt tesszük. Sokat kell repülnünk, de Nicole szívesen elkísér, hogy láthasson versenyezni – nyilatkozta a pilóta. – Az ő napirendje folyton változik, míg az enyém általában ugyanaz.”
A szerelmesek gyakran támaszkodnak a modern technológiára is, így amikor egymástól távol dolgoznak, folyton a telefonon lógnak. (starity.hu)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése