pophalo.hu - A Pussycat Dolls egykori frontleánya boldogan vállalt el egy velejéig romlott karaktert a Man in Black 3-ban.
A gyönyörű Nicole Scherzinger élvezi, ha a színpadon úgy nézhet ki, mint egy szuper gonosz nő. Az élő fellépésein mindet el s közet ennek érdekében, és talán ennek köszönheti, hogy szerepet kapott a következő Men in Black filmben.
Az énekesnő elmondta – „A színpadon mindig egyfajta szuperhősnek, vagy szupergonosznak érzem magam a fellépések közben. A gonoszok általában szórakoztatóbbak, nem? Ha meg akarják hódítani a világot, biztos jól is akarnak szórakozni.”
A 32 éves színésznő, aki a 25 éves Forma 1 sztárral, Lewis Hamilton-nal jár együtt, azt is elárulta, hogy szándékosan fejlesztette ki a kicsit ócskán öltözködő karakterét legújabb dalának videoklipjéhez. Úgy tűnik nem hiába, hiszen őt választották a 2012-ben bemutatandó MIB 3 egyik szerepére, aki szintén nem jó kislány.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése